facebook googleplus instagram twitter youtube
Idén is lesz nyári képzőtábor! Várjuk a jelentkezéseket!
Napközis tábor 2017!!!
2005.január. 1. után született játékosok jelentkezését várjuk!

U11 Kenguruk

Két győzelem

GYKC Kenguruk–Prohászkás Csibé29–18

Soproni Tigriskölykök–GYKC Kenguruk 2–70

Csontos Attila edző: - Az első összecsapást a Prohászkás Csibék ellen vívtuk. Jól kezdtünk, mind a védekezés, mind a támadás úgy működött, ahogy szerettük volna. Helyzetünket könnyítette, hogy 12-en voltunk, így cserékkel frissen tudtuk tartani csapatunkat. A második negyedben is nagyon sok lehetőségünk volt, ha csak a felét bedobjuk... Viszont a védekezésünk továbbra is működött, csak két pontot engedtünk szimpatikus ellenfelünknek. A vége 11 pontos győzelem lett, de ami fontosabb, mindenki jól érezte magát a pályán, és játszottunk egy jó mérkőzést.

Tíz perc pihenő után a Soproni Tigriskölykök ellen léptünk pályára. Hamar kiderült, hogy őnemrég kezdték el ezt a sportot komolyabban űzni, így az ellenfél tisztelete mellett nem volt más feladat, mint az általunk tudott és begyakorolt játék folytatása, és tovább fejlesztése. Le a kalappal a játékosok előtt! Egy időkérésnél hangzott el (és tényleg jó szándékkal): - Attila bácsi! Segítsek annak, aki engem fog, hogy hova álljon és mit csináljon? Sok sikert és kitartást kívánunk a Tigriskölyköknek, ha nem adják fel, igazi tigrisek lesznek. A legutóbbi mérkőzéseink óta szinte semmi mást nem gyakoroltunk, mint a ziccerdobást, a bedobást és a passzt. Jó volt látni, hogy az elvégzett munkának van eredménye, csodás megoldásokat láthattak a szurkolók! A szülők kitartó, sportszerű szurkolása nagyon sokat segített a csapatnak, köszönjük!

5. forduló

GYKC Kenguruk–Hunyadis Darazsak 16–22

Soproni Farkasok–GYKC Kenguruk 35–26

Csontos Attila edző: – Kicsit tartottam a mérkőzésektől, mert különböző okok miatt az elmúlt időszakban keveset edzettünk, nem tudtuk elvégezni a tervezett munkát. Sajnos a megérzésem nem volt alaptalan. Az első összecsapást a Hunyadis Darazsak ellen vívtuk. Érződött, hogy ebben az időpontban, délben a legtöbbünknek nem a kosárlabda életük legfontosabb része. Mindössze hat pontot dobtunk két negyed alatt, a félidei büntetőkből pedig egy sem ment be. A második félidőben aztán megszórtuk magunkat, 60 százalékkal több pontot dobtunk. Második mérkőzésünkre érezhetően javult a játékunk, egy félidő alatt dobtunk annyit, mint az előző meccsen összesen és a félidőben is 30 sz ázalékos aránnyal értékesítettük a büntetőket. Mindkét meccsre igaz, hogy az edzéshiányt a játékosok akarata, küzdése és koncentráltsága ellensúlyozta. Amikor azt csináltuk, amit tudunk, gyönyörű megoldásokat mutattak a gyerekek. Ez mindenképpen bíztató.

 

4.Forduló

Nádor Tigrisek – Győri KC Kenguruk 39 – 35

Győri KC Kenguruk – Villámló Kovácsok 31 - 25

Csontos Attila edző: - Első mérkőzésünket a Nádor Tigrisek ellen játszottuk. Sajnos mindkét csapatnak csak kilenc játékosa volt, így nem a pályán elért eredmény, hanem a versenykiírás döntötte el, hogy jegyzőkönyv szerint ki hagyja el nyertesen a parkettet. Ettől függetlenül nagy kedvvel vágtak bele a gyerekek a meccsbe, nem érződött senkin sem a korai kezdés.

A Villámló Kovácsokkal vívott csörte előtt megérkezett két játékosunk is, így már szinte teljes kerettel várhattuk volna az összecsapást. Aztán valami olyan történt, ami szerintem egyedülálló a kosárlabda történetében: az egyik játékosunkat a kosárpályán bemelegítés közben egy roller elütötte, melynek következtében harcképtelenné vált. Kevének jobbulást kívánunk!
Szerencsére így is megvoltunk tízen, és nagy elánnal kezdtünk, 8-0-s első negyedet hoztunk. A második negyedben ez az előny elolvadt, sőt, 6 pontos hátrányból kezdtük a második félidőt. Úgy látszik, a páratlan negyedeket nullára tudjuk hozni, hiszen a következő felvonásban sem dobott kosarat az ellenfelünk (igaz, mi is csak 2 pontig jutottunk). Az átszervezett csapatfelállásnak és a gyerekek akarásának köszönhetően azonban fordítottunk és egy 14-4-es utolsó negyeddel behúztuk a győzelmet.
A győzelem nagyon jó érzés és fontos, ám ennél sokkal fontosabb, hogy a pályán és a padon csupa mosolygós gyerek volt, a szülők pedig úgy szurkoltak, mintha ők is a pályán lettek volna!
Nagyon nagy öröm, hogy Gálos Hanna a Villámló Kovácsok csapatában megdobta első pontjait! Nagyon büszkék vagyunk Rá, hiszen hozzánk (is) jár kosarazni.
A győzelem igazi csapatmunka volt, a hihetetlen védekezésből jöttek olyan helyzetek, amiket pontokra válthattunk.
Gratulálok az egész csapatnak és köszönjük a szülők sportszerű szurkolását!!!

 

3.Forduló

Nádor Tigrisek–Győri KC Kenguruk 39–35

Győri KC Kenguruk–Villámló Kovácsok 31–25

Csontos Attila edző: - Első mérkőzésünket a Nádor Tigrisek ellen játszottuk. Sajnos mindkét csapatnak csak kilenc játékosa volt, így nem a pályán elért eredmény, hanem a versenykiírás döntötte el, hogy jegyzőkönyv szerint ki hagyja el nyertesen a parkettet. Ettől függetlenül nagy kedvvel vágtak bele a gyerekek a meccsbe, nem érződött senkin sem a korai kezdés. Az első félidőt 24-15-re megnyertük ugyan, de egy kicsit gyengébb harmadik negyed (3-16) eldöntötte a találkozó sorsát és négypontos vereséget szenvedtünk. Mindez nem is számít annyira, hiszen a játékosok nagyon jól adták vissza mindazt, amit edzésen gyakoroltunk. Ettől függetlenül a versenykiírás miatt mi l&e acute;phettünk pályára a következő meccs győztesével. A Villámló Kovácsokkal vívott csörte előtt megérkezett két játékosunk is, így már szinte teljes kerettel várhattuk volna az összecsapást. Aztán valami olyan történt, ami szerintem egyedülálló a kosárlabda történetében: az egyik játékosunkat a kosárpályán bemelegítés közben egy roller elütötte, melynek következtében harcképtelenné vált. Kevének innen is jobbulást kívánunk. Szerencsére így is megvoltunk tízen, és nagy elánnal kezdtünk, 8-0-ás első negyedet hoztunk. A második negyedben ez az előny elolvadt, sőt, hatpontos hátrányból kezdtük a második félidőt. Úgy látszik, a páratlan negyedeket nullára tudjuk hozni, hiszen a következő felvonásban sem dobott kosarat az ellenfelünk. Igaz, mi is csak két pontig jutottunk. Az átszervezett csapatfelállásnak és a gyerekek akarásának köszönhetően azonban fordítottunk és egy 14-4-es utolsó negyeddel behúztuk a győzelmet. A győzelem nagyon jó érzés és fontos, ám ennél sokkal fontosabb, hogy a pályán és a padon csupa mosolygós gyerek volt, a szülők pedig úgy szurkoltak, mintha ők is a pályán lettek volna. Nagyon nagy öröm, hogy Gálos Hanna a Villámló Kovácsok csapatában megdobta első pontjait. Nagyon büszkék vagyunk rá, hiszen hozzánk (is) jár kosarazni. A győzelem igazi csapatmunka volt, a hihetetlen védekezésből jöttek olyan helyzetek, amelyeket pontokra válthattunk.

2.Forduló

GyKC Kenguruk - Soproni Tigrisek: 19 - 34  (0-3, 6-16, 7-6, 6-9)

Nádor Tigrisek - GyKC Kenguruk:   26 -  53  (4-22, 14-10, 8-9, 0-12)

Advent harmadik hétvégéjén ismét pályára léptünk a Kenguru Bajnokságban. Sajnos az ünnep rányomta bélyegét szereplésünkre, a sok decemberi program okán hiányos kerettel vágtunk neki a mérkőzéseknek.
Az első meccsen a "szokásos" koreográfia szerint alakultak az események. Az alacsony palánk miatt a ziccerek nagy részénél átdobáltuk a gyűrűt, idő kellett, mire megszokták a gyerekek, hogy nem 305cm magasan van a célpont :-). Ez abból is látszik, hogy pontjaink 2/3-át a második félidőben dobtuk...Ez nem szegte kedvét senkinek, őszinte és nyílt játékkal rukkoltak elő a srácok, amiért csak dicséret illet mindenkit!

Miután bemelegedtünk, a Nádor Tigrisek ellen már nagyon jó ment a játék, mindenki sok szerephez jutott, passzokból és kosarakból akadt bőven, így ezt a mérkőzést magabiztosan hoztuk. Figyelemre méltó, hogy az utolsó negyedben nem kaptunk kosarat! Nem szoktam kiemelni senkit, de Gálos Zsombor térdelve dobott kosara azért nem volt hétköznapi... :-)

Bár vannak hullámzó teljesítmények, egy valami folyamatosan állandó és magas színvonalú: a szülők hozzáállása és szurkolása! Köszönjük! A 100% feletti teljesítményt Ők garantálják a csapatnak!

 

1.Forduló

Győri KC Kenguruk–Soproni Sportiskolás Lackneros Farkasok 57–35 (14–8, 19–9, 22–8, 2–10)

Soproni Sportiskolás Zsiráfok–Győri KC Kenguruk 54–19 (10–4, 13–5, 16–8, 15–2)

Csontos Attila edző: – A Győri KC Kenguruk csapata a bajnokság második fordulójában Sopronban lépett pályára. Sajnos egy nem várt családi esemény és egy betegség miatt kilenc játékossal vágtunk neki az útnak, így a jegyzőkönyvbeli eredmény előre eldőlt. Ettől függetlenül minden játékos hatalmas lelkesedéssel és elszántsággal lépett pályára, ami meg is mutatkozott a teljesítményünkön. A Lackneros Farkasok ellen magabiztosan hoztuk az első három negyedet, csak az utolsóban engedtünk ki egy kicsit, de ez sem veszélyeztette a végére javunkra kialakult huszonkét pontos különbséget. A Zsiráfok egy szinttel magasabb játékerőt képviseltek és ügyesen használták ki fizikai előnyüket is. Ennek ellenére itt is az akarás, és a hajtás volt a főszerepben, minden játékosról csak a legjobbakat lehet elmondani. Meggyőződésem, ha ez a meccs az első, akkor szoros, egálközeli derbi lehetett volna belőle, így azonban a fáradtság kicsit legyűrt bennünket.

Kapcsolat

9025 Győr, Achim A. u. 11.
+36 20 255 2161
info@gyorkosar.hu
www.gyorkosar.hu
Társadalmi elnök: Tagai István
Ügyvezető elnök: Győrváry Géza
Felügyelő bizottság:
Erdei István
Csontos Attila
Csik István

Írjon nekünk




Hírlevél feliratkozás



Térkép