facebook googleplus instagram twitter youtube

U20

Újabb győzelem

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC–SMAFC-NYME 84–70 (22-20, 42-31, 65-56, 84-70)

GYKC: Zábó Dániel 20p, Kámán Bálint 16p, Nagy Tamás 21p, Ádám Horváth 13p, Gergő Telek 6p

Mészáros Dániel edző: – A mérkőzés a 4. negyed elején dőlt el végérvényesen, a soproni csapat háromszor annyi meccset játszott idén, mint mi, ez érződött is rajtuk, Meszlényi mester sokat cserélt, hogy maradjon tartaléka a felnőtt meccsre is. Nálunk Dániel Zábó és Ádám Horváth kapta el nagyon a fonalat, de László Arnold és Gergő Telek is nagyon hasznosan játszott és meg kell említeni Kámán Bálint és Nagy Tamás ponterős játékát is. Varga Roland most elsősorban védekezésben tűnt ki, illetve a játékszervezésben segítette a csapatot a győzelemhez. Nagyon jól össze állt a védekezésünk, sokszor kényszerítettük a soproniakat hibára, nekünk mindig akadt egy emberünk, aki betalált! Gratulálok a csapatnak, nagyon megérdemeltük.

 

Nagy arányú győzelem Pápán

MOTAX Pápai KC–Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 80–106 (19–22, 17–30, 23–34, 21–20)

GYKC: Horváth Ádám 15, Nagy Tamás 29/24, Kámán Bálint 26/12, Varga Roland 2, László Arnold 10/6, Telek Gergő 8, Nagy Márk 2, Vereckei Dániel 2, Varga György 4.

Mészáros Dániel edző: – A sok tíz ponton belüli vereség után ezúttal kitett magáért az U20-as csapat. Jóval nagyobb sebességben és sokkal kreatívabban sikerült játszani, mint ellenfelünknek. A mérkőzés a harmadik negyed elején dőlt el véglegesen, ahol is egy 16–5-ös „rohammal” megdupláztuk a különbséget. Végre sikerült egymást helyzetbe hozni, amellett, hogy remek egyéni teljesítmények is hozzá járultak a majdnem harmincpontos sikerhez. Jó volt látni, hogy nem mindenki a „statisztikára hajt”, hanem sikerült egymást helyzetbe hozni és a befejezéseink is rendre sikerültek. A másik dolog amiben szerintem kicsit előreléptünk, hogy nagyrészt okosan használtuk a taktikai szabálytalanságokat, de ebben azért még mindig van mi előre lépni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bajai Bácska FKE - Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 113-80 (33-18; 24-28; 30-20; 26-14)

GYKC:

Mészáros Dániel edző: – Zábó Dani nélkül vágtunk neki a bajai túrának, a többiek sérülés mentesen álltak csatarendbe. A bajai csapatban 4 ember kivételével, maradt az Nb1-es csapat az U20-ra is. 33-18!!!!! ra buktuk az első negyedet, "okosan-rutinosan" hagytuk a hazai csapatot érvényesülni, akik köszönték szépen a lehetőséget! Majd a 2. negyedben visszakapaszkodtunk a meccsbe, 7 perc alatt lett 44 - 41!!!! majd Bálintot a nyakánál fogva rántották le ziccerben, ami egy "diszkrét sportszerűtlen" hibát ért! Ha ott Pálkerti urat kiállítják.... a biztonság kedvéért a 2. félidőben dobott 19!!! pontot, mi meg jobb esetben néztük. A bajai csapat amúgy is nagyszerű dobó formát fogott ki, illetve nagy ellenállást nem tanúsítottunk ezen a téren sem illetve "aki a csarnokban járt" az is dobott nekünk 2- 3 pontot, ha már eljött...... (lepattanók 55-50; eladott labdák 24-21; 35 % dobóátlag) Ha vadászok lennénk, már éhen haltunk volna.....

 

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC-Bonyhád 84-61 (32-7, 17-12, 18-14, 17-28)

GYKC:

Mészáros Dániel edző: – Sima meccs lett, a szezonban 3. alkalommal sikerült teljes csapattal kiállni. Végre senki nem volt beteg, vagy sérült, így sikerült végre mérkőzést nyerni. Minden mutatóban sikerült megelőzni a bonyhádi csapatot, és mindenki kapott játéklehetőséget! A 17-28 4. negyederedményében köze játszott, hogy a 2000 korosztály is lehetőséghez jutott, ami egyrészt öröm, másrészt sokkal nagyobb felelősség a pályára került játékosoktól.

 

PVSK-Kronosz Kiadó -Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC90-57 (24-19; 32-12; 10-16; 24-10)

GYKC: 

Mészáros Dániel edző: –  A pécsi csapatot itthon szoros meccsen legyőztük, Pécsett nem sikerült. Köszönhető ez a 25 % 2. és 4. negyed beli dobóformának és a 49 - 38 lepattanó csatának. "Fent maradtunk a buszon"..... A pécsi csapat "streetballos" gyors játékára nem volt ellenszerünk, rendre alul maradtunk az 1-1 elleni küzdelemben! Megpróbáltuk 6 emberrel végig játszani, ha cserélni kellett, azonnal megugrottak, most ebben ennél több nem volt.

 

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC-Budafok 64-73 (16-23; 20-18; 15-19; 13-13)

GYKC: Varga R. 11, Kámán 11, Zábó 11, László 10, Horváth 8, Telek 8, Nagy 5

Mészáros Dániel edző: – Egy sok helyen meggyengült Budafok jött Győrbe, az ottani mérkőzéshez képest, ráadásul a kisebb bajoktól eltekintve, az U20-as keret vágott neki a mérkőzésnek. A 4. negyed 4. percében 64-64 nél minden esélyünk megvolt a győzelemre, de onnantól csak mi faultoltunk és sajnos 6 perc alatt 2 pontot sikerült össze kalapozni. Nagyon akartunk nyerni, sokat kapkodtunk és a Budafok ezt okosan ki is használta. Sokkal okosabban és higgadtabb fejjel kell játszani, kevés kivételtől eltekintve, "egyedül" nehéz mérkőzést nyerni, ha meg kényszerből kell gyorsan dobni, az vagy jól sikerül, vagy nem...

 

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC – TF-Budapest U20 64–108 (17–25, 18–35, 17–23, 12–25)

GYKC: Nagy T. 16 ,Kámán 15, Zábó 10,Horváth 10, Varga R. 8, Varga Gy. 8, Nagy M.1

Mészáros Dániel edző: – Fiatal csapatunkon – ahogy Budapesten is – átrohant a TF csapata. Mind fizikálisan, mind technikailag, mind korban elmaradtunk ellenfelünk mellett. Az első és a harmadik negyed tisztes helytállást hozott, de ez is kevésnek bizonyult az egyébként pontosan és határozottan kosárlabdázó vendégekkel szemben. Úgy gondolom, hogy az ilyen mérkőzésekből tudunk tanulni és fel tudjuk mérni, hol is tartunk valójában.

 

MTK Törökbálint - Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC U20 112-75 (24-22, 31-22, 28-17, 29-14)

GYKC: Horváth 18, Nagy T. 16, Varga R. 13,  Kámán 12,  László 8, Telek 8

Mészáros Dániel edző: - Az első és a második negyedben partiban voltunk a sokkal rutinosabb és nagyobb tapasztalattal rendelkező ellenféllel szemben, majd a felnőttmeccsen is szerepet kapó játékosok pont annyi időre szálltak be a mérkőzésbe, hogy eldöntsék a mérkőzést. Nagy Tomi sérülése és a kisebb „sebesülések” a második félidőre szépen lassan felőrölték az erőnket. A vége megint nagy különbségű vereség lett, de most úgy érzem, a játékosok kiadták magukból, ami bennük volt. Nem is lehet más a célunk, mint felnőni a bajnokság élmezőnyéhez.

 

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC -Veszprémi Egyetem U20 54–76 (17–16, 13–20, 16–21, 8–19)

GYKC: 

Mészáros Dániel edző: – Az eredmény alapján akár egy sima meccsnek is tűnhet, de a végeredmény nem tükrözi a mérkőzésen látottakat. A 24 százalékos mezőnymutató és a 41–62-es lepattanó eredmény megmutatja a vereség okát. Meghatározó magas ember nélkül már ezen a szinten sem lehet érvényesülni. Kikapni sose jó, de egy-egy vereség mindig jobban rámutat a hibákra.

 

SMAFC-NYME - Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 88-66 (16-19, 25-21, 27-14, 20-12)

GYKC: Varga R. 16, Telek 15, László 9, Varga Gy. 9, Kámán 6, Horváth 5, Tóth 2, Zábó 2, Dezséri 2, 

 

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC - MOTAX Pápai KC  68 - 83 (25-23, 21-13, 7-26, 15-21)

GYKC: Kámán 15, Zábó 20, László 13, Varga R. 8, Telek 8, Tóth 2, Fazekas 2,

Mészáros Dániel edző: – A csütörtöki U18 -as meccs után, bíztunk a pozitív folytatásban...Az első két negyedben simán nyerésre álltunk, a szünetig felhalmoztunk 10 egység előnyt, majd a 3. negyedben 7 pontot bírtunk össze erőlködni.Amit az első félidőben jól csináltunk, azt abba hagytuk - nem tudom miért - majd a 4. negyedben futottunk az eredmény után.Nem az első ilyen meccsünk, most nem az első negyedet használtuk a bemelegítésre, így viszonylag simán ment az eleje. A második félidőre egyelőre keressük a magyarázatot és a megoldást is, hiányoznak a sérültjeink - reméljük a szünetben felépülnek - és igyekszünk Sopronban kijavítani a hibákat.

 

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC  - OSE LIONS​ 63-91 (19-25, 23-14, 13-25, 8-27)

GYKC: Telek 15, Kámán 12, Zábó D 20, László 9, Varga R. 6, Varga Gy. 1, 

Mészáros Dániel edző: – Horváth Ádám és Nagy Tamás nélküli álltunk ki a soron következő bajnokira és bíztam benne, hogy a helyettesek élnek a lehetőséggel. Oroszlányban is küzdelmes volt az oda vágó, de ott viszonylag simán nyertünk. Ma ez nem sikerült.Sokadszor nem sikerült rendesen bemelegíteni, így az első negyedet ennek megfelelően pár pontos különbséggel az oroszlányiak nyerték.A második negyedben az egész mérkőzést megnyerhettük volna, 7 perc alatt dobtunk 21 pontot, majd 3 perc alatt elbuktuk amit addig felépítettünk.A második félidőben már nem sikerült újra felpörögni, így nagyobb különbséggel is megérdemelten nyert az Oroszlány. Fiatalok vagyunk, ez az év sajnos ilyen, de igyekszünk a hibáinkból tanulni!

 

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC–Bajai Bácska 80–100 (23–26, 18–27, 19–25, 20–22)

GYKC: Zábó D. 12, Varga Gy. 9, Kámán B. 24, Dezséri B. 2, Tóth Á. 3, Nagy M. 8, Hágen T., László A., Fazekas B., Telek G. 11, Varga R., Horváth Á. 9.

Mészáros Dániel edző: – Fazekas Bence sérülésből tért vissza - végre - Nagy Tamás még könyékig gipszben és Horváth Ádámunk is "futómű" problémákkal küzdve vállalta a fellépést. Az U20 -as bajnokság egyik fiatal csapataként meg kell küzdenünk azzal, hogy az ellenfelek kulcsjátékosai sokszor a felnőtt csapatban is meghatározó játékosok, így jóval nagyobb rutinnal rendelkeznek. Fiatal csapatunknak remek tanuló év a mostani - van aki még 4-5 évig játszhat a korosztályban - összességében örülök, hogy nem a pofozógép szerepét vettük magunkra, bárkit meg tudunk verni a bajnokságban, de sajnos bárkitől ki is kaphatunk, bízom benne, hogy az elvégzett munka és a juniorok dupla mérkőzés terhelése előbb - utóbb eredményekben is meglátszik majd.

 

Bonyhád–Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 89–95 (32–20, 27–33, 17–25, 14–17)

GYKC: Zábó D. 9, Varga Gy. 3, Kámán B. 23, László A. 14, Telek G. 18, Varga R. 14, Horváth Á. 9.

Mészáros Dániel edző: – Nagy Tamás és Fazekas Bence a padra sem tudott leülni, Horváth Ádám a bemelegítésnél jelezte, hogy nem tudja vállalni a játékot. Kilenc hárompontost engedélyeztünk ellenfelünknek, de a mérkőzésen egyébként sem a védekezés dominált. Az elején belementünk az adok-kapok játékba, de a második félidőben már 17, illetve 14 ponton tartottuk a bonyhádiakat. László Arnold és Varga Roland pontjai, illetve Kámán Bálint és Telek Gergő felvillanásai végül győzelmet értek a hosszúra nyúlt túrán. Ha felépülnek a sérültek és végre tudunk teljes értékű edzésmunkát végezni, bárki ellen lehet esélyünk a bajnokságban.

 

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC–PVSK Kronosz 104–99 (31–27, 24–19, 21–20, 28–33)

GYKC: Zábó D. 9, Kámán B. 38, László A. 15, Telek G. 16, Varga R. 10, Horváth Á. 12.

Mészáros Dániel edző: – Kámán Bálint ellen nem volt ellenszere a vendégcsapatnak. Ezúton is gratulálunk a pontok mellett a 12 kiharcolt személyi hibához és a 6 gólpasszhoz.

 

Microsec-BUDAFOK - Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 92-61 (16-15, 23-18, 30-19, 23-9)

GYKC: Kámán 17, Telek 12, László 11, Varga Gy. 7, Horváth 4, Varga R. 4, Tóth 2, Zábó 2, Dezséri 2,

 

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC- Tehetséges Fiatalok-Budapest 94-65 (26-20, 23-18, 22-14, 23-13)

GYKC: Nagy 16, Kámán 15, Zábó 10, Horváth 10, Varga R. 8, Varga Gy, 5, Nagy M. 1,

 

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC– MTK Törökbálint 56-102 (19-28, 13-16, 12-32, 12-26)

GYKC: Nagy 14, Varga R. 12, Kámán 11, Horváth 6, Tóth 3, Dezséri 2, Fazekas 2,

 

OSE LIONS​ - Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC  77-94 (18-21, 13-27, 23-23, 23-23)

GYKC: Kámán 29, Nagy 21, Varga R. 12, Telek 10, Horváth 7, Varga Gy. 5, Zábó 4, Fazekas 4, Dezséri 2,

Kapcsolat

9025 Győr, Achim A. u. 11.
+36 20 255 2161
info@gyorkosar.hu
www.gyorkosar.hu
Társadalmi elnök: Tagai István
Ügyvezető elnök: Győrváry Géza
Felügyelő bizottság:
Erdei István
Csontos Attila
Csik István

Írjon nekünk




Hírlevél feliratkozás



Térkép