facebook googleplus instagram twitter youtube
Idén is lesz nyári képzőtábor! Várjuk a jelentkezéseket!
Napközis tábor 2017!!!
2005.január. 1. után született játékosok jelentkezését várjuk!

Az ötödik helyért játszhatunk

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC-Vásárhelyi Kosársuli 98-78 (29-17, 24-14, 20-27, 25-20)

Győr, 100 néző. V.: Bognár, Horváth A., Sabáli.

GYKC: Puszta 8, RUJÁK 23, NAGY T. 19/15, GOMBÁS 11/6, NÁRAI 24/3. Cs.: Hegedűs 11/3, Horváth Á., Baruta, Kámán 2. Edző: Csaplár-Nagy Ervin.

Az első percek kiegyenlített küzdelme után a szakasz második felében sikerült ellépnünk ellenfelünktől. Az előnyünket aztán a második negyed elején tovább tudtuk növelni, a nagyszünetre pedig több mint húsz pont volt a két csapat között. A pihenő nem tett jót nekünk, a folytatásban kilenc pontra felzárkóztak a vendégek (59-50), de mielőtt nagyobb baj lett volna, rendeztük a sorokat, így az utolsó felvonást tisztes vezetéssel kezdhettük (73-58). A Vásárhely egész pályás letámadással próbálkozott, némi zavart okozott is a csapatnak, de hét pontnál közelebb nem tudott kerülni hozzánk, sőt, a végjátékban megint mi domináltunk. Összességében csapatunk magabiztos győzelemmel 2-1-re megnyerte a párharcot, így az 5. helyért mérkőzhet majd.

Csaplár-Nagy Ervin értékelése: – Hatalmas gratuláció a fiúknak! Az első perctől teljes szívvel játszottunk és kezünkben tartottuk a mérkőzést. Nagy Tomi extrajátéka mindenkinek meglepetés volt. Az ötből öt hárompontos dobása, jó védekezései, jó szervezései nagyon sokat hozzátettek a győzelemhez. Nárai Bence és Ruják Bence is csillogtatta tudását. Kedd este eldőlt, hogy a Nyíregyházával játszunk az ötödik helyért. A fiúknak kell egy kis regenerálódás a hétvégi idegenbeli fordulóhoz.

Sok idő egyébként nincs, mert pénteken 17 órakor Nyíregyházán rendezik az első összecsapást, majd a visszavágó június 2-án 18 órakor lesz Győrben. A párharc kuparendszerben dől el.

Kapcsolat

9025 Győr, Achim A. u. 11.
+36 20 255 2161
info@gyorkosar.hu
www.gyorkosar.hu
Társadalmi elnök: Tagai István
Ügyvezető elnök: Győrváry Géza
Felügyelő bizottság:
Erdei István
Csontos Attila
Csik István

Írjon nekünk




Hírlevél feliratkozás



Térkép